Én

Mára már szinte közhelyessé vált, amikor valaki Nőként önszeretetről és önbizalomról beszél...Szóval ahelyett, hogy ezeket ecsetelem Neked, elmondom, hogy milyen baromi nehéz folyamat volt Nekem, mire ezeket lassan - lassan elkezdtem érezni Magam iránt. Mert ez kemény önismereti munka, mélyre kell ásni, nem egy hirtelen "AHA" élmény-szerű felismerés, s mindig van mit felfedezni, csiszolgatni, javítani, tudatosítani. Amióta csak az eszemet tudom, elégedetlen voltam magammal. Oviban túl magas voltam, általános iskolában túl stréber, gimnáziumban túl sovány, egyetemen túl magányos. Ez a felszín. Évekig ostoroztam magam, hasonlítgattam másokhoz, "miért nem tudok ilyen vagy olyan lenni?" -S eközben tudtam, hogy nem megfelelően működök. Ez a felszín alattiak egy része. Kamaszkoromtól kezdve sokat olvastam lelki dolgokról, pszichológiáról, párkapcsolatról, családról, női életutakról. Valahogy tudatosabb akartam lenni. Okokat kerestem és magyarázatokat. Elkezdtem megfejtegetni, miért azok a női példaképeim, akik. Elkezdtem gondolkodni magamon, a családomon. Sorra vettem a női tagokat. Elkezdtem kifelé tekinteni, s a fókuszt magamról a családi rendszeremre átvinni, arra, hol vagyok én ebben. Elmentem pedagógiát tanulni, majd szociálpszichológiai tanulmányokat folytattam, és családkonzultációs/családterapiás ismereteket sajátítottam el. Segítő szakmában kezdtem el dolgozni. A 15 éves táncos, sportolói múlt után, saját vállalkozásomban jógaoktató lettem. Itt ért össze, a húszas éveimben, test és lélek. Ekkorra már a másokon való segítés vágya is egyre erőteljesebben körvonalazódott Bennem. A saját harcaim egy sora után, kikristályosodott az utam. Nőként, Nőknek segíteni, akik tudattalanul, vagy már tudatosítva, részint olyan terheket cipelnek, amelyek nem is az övék. Amiket a családból hoznak, s amelyek meghatározzák működéseket. Abban szeretnék segíteni, hogy ezekre jobban ráláthass, hogy lefejthesd magadról, ami nem a tiéd, s végre találkozz igazi női önvalóddal.